A változás része az életünknek. A kérdés hogy Te hogyan tekintesz rá? Lehetőségként? Vagy kihívásként? Vagy problémahalmazként? Engedd meg hogy elmeséljem én hogyan élem meg a nagyobb változásokat. Nemrégiben a családommal elköltöztünk. Vágytunk rá, közösen tervezgettünk, vártuk, és közösen ugrottunk egyszerre négyen egy nagyot: Budapestről Gárdonyig meg sem álltunk.
Milyen változásokat eredményezett ez az életünkben – pár lényegesebb pontot emelnék csak ki:
- A reggeli munkábajárást – amely mindösszesen két buszmegálló volt – lecseréltem egy legalább egy órás utazásra.
- Ha elment korábban a busz, akkor jött helyette másik 3 percen belül. Ezzel szemben innentől kezdve ha lekésem a vonatot, az plusz 30 percet jelent legalább.
- A busz amivel eddig jártam nagyon ritkán késett. Innentől kezdve viszont mindennapossá vált az, hogy bizony vonatkésésekkel számolni kell.
- Lányomnak új óvodát kellett keresni, jött a: hol az új ovi, mennyire van messze, van-e hely, milyen papírokat kell begyűjtögetni.
- Később is érek haza a munkából, az utazás több mint egy órát vesz el a családdal közösen töltött időből.
Innen nézve jogos lehet a kérdés: megérte költözni?
Nyilván minden változás hoz magával megoldandó helyzeteket, aminek része lehet az is hogy a komfortzónánk határát feszegetjük. A kérdés az, hogy hogyan tekintünk rá? Hagyjuk hogy maga alá temessenek minket a „problémák”, vagy képesek vagyunk másképp tekinteni ezekre a körülményekre?
Miben erősített meg engem a fenti helyzet? Mire hívta fel a figyelmemet?
Ami a legizgalmasabb számomra az, hogy megtanulja az ember másképp értelmezni a holt idő fogalmát. Első lépés hogy felismeri a holtidőt (nálam a 40 perces vonatút volt ez). Második lépés hogy kitalálja mit kezdjen vele. Harmadik lépésben meg az, hogy rájön: ez nem is holt idő, hanem minőségi idő, mert már lett célja. Tudatosság kell ahhoz, hogy a 3. lépcsőig el akarjunk jutni.
Számos lehetőséget rejt magában az, hogy nem két megállónyi busz úttal repülök haza, hanem 40 percet ülök a vonaton. Első ránézésre ezt az időt a családomtól vettem el, pedig nem. A mentális egészséget nagyban támogatja az, hogyha működik a zsilipelés. Amíg a vonatok ülök, addig tudom rendezni a gondolataimat, lezárom azt ami a munkahelyen történt, és úgy érkezem haza, hogy egy család anyukát kapnak, nem pedig a dolgozó anyát.
A vonatút arra is alkalmas, hogy a még megírandó e-maileket (akár család akár munka, akár ügyintézés) elküldöm. Korábban ezeket a játszótéren, vagy már a lakásban tettem meg „Kérek szépen egy percet Manó, gyorsan megírom ezt az üzenetet!” mondattal… azaz mondatokkal.
A napjainkban egyre nagyobb teret kapó „énidő” is jelen van a vonatútban. Egy könyv, cikk, újság elolvasása, zene hallgatása és nem úgy hogy csak a háttérből fél füllel néha érzékeljük, vagy kinek mi az, ami kikapcsolódást jelent. Korábban ezeken nyilván este éjszaka tettem amikor aludt már a család. Viszont így később is feküdtem le aludni, ami fáradtságot eredményezett, ami pedig a másnapi hangulatot, türelmet, empátiát befolyásolta. Tehát ezzel az énidővel megint nem a családtól vettem el az időt, hanem értük teszek azzal hogy az én idő is megvan, és az alvás is megmarad.
Ez a költözés mint változás erősítette a tervezést is a mindennapjanikban. Meg kell tervezni az utazást, azt hogy mikor megyünk boltba, azt hogy mit veszünk ott, és ezt megelőzően azt hogy mit főzzek.
Nyilván ezzel az új élethelyzettel még megannyi kérdést és megoldandó helyzetet fogunk átélni, de úgy gondolom magunkban kell elsőként eldönteni, hogy hogyan tekintünk erre a helyzetre. Hogyha csak a negatív, a rossz, a „nem olyan mint régen” pontokat látjuk meg, akkor ez le fog minket rántani a mélybe, és a szép részeket nem látjuk meg.
Hogyha viszont tudatosan szemléljük az új körülményeket, elemezzük azokat és keressük benne a lehetőségeket, akkor ez egy nagyon jó történet tud lenni.
A munkaszervezet életében is a változásmenedzsment erről – is – szól. A saját gondolkodásunk határozza meg hogy a változás az egy rossz vagy egy jó dolog, és csak mi tudunk azért tenni hogy felfedezzük az új lehetőségeket, megtaláljuk a jó energiákat.
Nálam félig tele van az a bizonyos pohár, és Nálad?
