A fél napos program célja a csapat támogatása, közös ötletek kidolgozása egy adott problémára. A forgatókönyv szerint résztvevői aktivitáson alapuló program volt, ahol kisebb csoportokban dolgoztak egy adott problémamegoldó folyamat fázisain keresztül. Az egyes fázisok eredményeit a nagy csoportban összegeztük és megtárgyaltuk, majd a következő fázisban más csoportok dolgoztak volna együtt.
Itt jött az első fennakadás: nem lehetett a csoportokat változtatni, mert az az 5 ember, aki a tárgyalóban együtt volt, eleve egy csoportot alkotott, és mivel ők egy felhasználóként jelentkeztek be, ez nem tett lehetővé klasszikus csoportbontást.
A csoportdinamika érdekében feláldoztuk a technikai gördülékenységet, és az egyik elemzési fázisban arra kértem a résztvevőket, hogy párokban dolgozzanak, a pár egyik tagja a tárgyalóban levő személyek közül legyen, a másik pedig egy olyan személy, aki online van jelen. A párok egymással telefonon tudtak kommunikálni, így a párok kialakítása után az volt a feladat, hogy hívják fel egymást, és a rendelkezésre álló 10 percben közösen dolgozzanak az adott témán. Itt kezdődött az igazi káosz: nem tudtam nekik jelezni az idő felénél, vagy amikor lejárt az idő, nem láttam se az arcukat, se a metakommunikációjukat, fogalmam sem volt, mi történik a csoportokban és ők maguk is kicsit kicsúsztak a helyzetből. A telefonos megoldás nem sokat javított az amúgy sem rózsás helyzeten.
A program alatt próbáltam abba az irányba terelni a folyamatot, hogy a fókusz a nehézségekről átkerüljön arra, ami így is jól működik, a lista nem hosszú, de legalább van rajta valami. A jegyzeteléshez, ötleteléshez, vizualizáláshoz a Miro programot használtuk, ez az óriási vászon lehetővé tette, hogy kicsit felül emelkedjünk azon, hogy nem is halljuk és nem is látjuk egymást rendesen.
Mivel a linket mindenkivel megosztottam, egyszerre tudtak benne dolgozni – kivéve azok, akik a tárgyalóban ültek, mert nekik nem volt külön laptopjuk, hanem egy gépről belépve egy személy tudott írni, a többiek pedig mondták neki, hogy mit írjon. Ez a csoportdinamikát megöli ugyan, de az sem lett volna sokkal jobb, ha közben mindenki külön gépről jelentkezik be a tárgyalóból vagy a munkastációjából, mert akkor meg a háttérzaj lett volna elviselhetetlen. Alternatív megoldás lehet, ha nem 5 fő jelentkezik be egy gépről, hanem maximum 2 fő, és így könnyebben lehet páros gyakorlatokat megvalósítani.
A bevezetőben feldobtam a kérdést, hogy milyen módon lett happyend a történet vége. Sajnos sehogy, és a hibrid tréningnél érdemes ezzel kalkulálni: nagyon nehéz volt a csoportdinamikát alakítani, a kommunikáció szimplán azért (is) akadozott, mert a legtöbbször nem hallottuk egymást rendesen, lassú volt, mert sokszor meg kellett állni, megismételni kérdéseket és válaszokat. Érdemes-e tehát hibrid tréninget tartani, vagy az eredmény is olyan lesz, mint a fából a vaskarika? A semminél jobb ugyan a hibrid tréning, de ha el lehet kerülni ezt a verziót, akkor inkább legyen mindenki külön online, így legalább nagyobb eséllyel látják és hallják egymást egyformán.
További bejegyzéseink
