ÖNKORMÁNYZATOK

Helyi igényekre helyi megoldásokat hozunk

 Stabil, 100%-ban magyar tulajdonú szervezetünkkel az elmúlt 30 év alatt valamennyi uniós pályázati ciklusban részt vettünk. Számtalan önkormányzati partnerünk és jelentős tapasztalatunk van, amit szeretnénk az Önök javára is fordítani!

Fontosnak tartjuk, hogy az egész ország területén olyan szakemberekkel dolgozzunk, akik hiteles helyismerettel és szakértelemmel rendelkeznek. Így biztosítjuk, hogy a végeredmény valóban a helyi közösséget szolgálja.

Együttműködési ajánlatunk fő célja, hogy segítsünk Önöknek a közösség fejlesztésében, a helyi közösség életminőségének javításában, a településen élők kompetenciáinak fejlesztésében. Hiszünk abban, hogy közös munkával támogatni tudjuk a települést céljai elérésében. Az ötlettől, a megvalósításon át, az elszámolásig.  

Munkatársaink generalista szemlélettel dolgoznak, így nem csupán a szakmai tartalom sikerére figyelnek, hanem abban is körültekintéssel járnak el, hogy a megvalósuló programok elszámolhatóak, és a pályázati elvárásoknak megfelelőek legyenek.

Tudjuk, hogy egy uniós pályázat megvalósítása nagy mértékű adminisztrációval jár, ezért kiemelt figyelmet fordítunk a pályázati dokumentáció megfelelőségére. Pontosan értjük a hatóság nyelvét és úgy dolgozunk, hogy az önkormányzatot érintő rengeteg helyi közügyet érintő feladat mellett nem jelent majd plusz terhet az uniós fejlesztési források maximális kihasználása.

Mit tartogatnak Önnek az EU operatív programjai?

TOP PLUSZ

EFOP PLUSZ

KEHOP PLUSZ

Ajánlataink támogatott fejlesztésekre - önkormányzatoknak

Munkahelyteremtés, bértámogatás

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Tanácsadás

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Telephelyfejlesztés

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Szervezetfejlesztés

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Energetikai beruházás

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Értesítést kérek a pályázati lehetőségekről, és a kapcsolódó ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásokról, eseményekről!

Feliratkozás

Mi történik feliratkozás után?

A feliratkozással és elérhetőségeinek pontos megadásával lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy azokról a pályázati ajánlatainkról tájékoztassuk, amelyben Ön jogosult lehet uniós forrás igénybevételére.

Térítés- és kockázatmentes konzultáció

Amennyiben van olyan pályázati ajánlatunk, amiben Ön jogosult lehet, tanácsadó kollégánk azonnal felveszi Önnel a kapcsolatot! A folytatás az Ön döntésén múlik. A pályázattal kapcsolatos térítés- és kötelezettségmentes konzultációt mindenképpen javasoljuk. Ezzel Ön nem kockáztat!

Nem küldünk felesleges leveleket!

Adószámát és a munkaszervezetének pontos nevét azért kérjük el, hogy mielőtt bármilyen információt küldünk Önnek, kiválaszthassuk az Ön számára valóban releváns információkat, pályázati lehetőségeket. Feleslegesen nem fogjuk Önt keresni, és olyan leveleket sem fogunk küldeni, amelyeknek fordított helyzetben mi sem örülnénk. Amennyiben mégis meggondolja magát, egy kattintással leiratkozhat levelezési listánkról.

Ingyenes webináriumok

Regisztráció Kreativitás mint versenyelőny - honnan jönnek a jó ötletek? Regisztráció Tanulásra hangolva - Hogyan támogathatja a vezető és a HR a felnőttkori és szervezeti tanulást? - Webinárium Regisztráció Javaslattételi munkakultúra kialakítása: a fejlesztő munkakultúra alapjai Regisztráció Kreativitás mint versenyelőny - honnan jönnek a jó ötletek? - Webinárium Regisztráció Az értékelő beszélgetés - a teljesítménybeszélgetés új szerepe Regisztráció Építő szavak - A fejlesztő visszajelzés szervezeti ereje Kepeket lementeni IKONOK 14 Kreativitas egesznapos Posztolni Webi javaslattetel jav 1 Kreativitas egesznapos Webi javaslattetel 1 2 Webi visszajelzes

Szakmai tartalmak

BŐVEBBEN A kommunikáció egyik alaptörvénye: Pozitív, cselekvést indító kommunikáció BŐVEBBEN Mire tanított meg az AI? BŐVEBBEN Van egy 72 milliárd forintos forrás, amelyből még a multiknak is jut – csak le kell hajolni érte BŐVEBBEN Hogyan lesz a motiváció közös ügy? A motiváció háromszöge a gyakorlatban BŐVEBBEN A csapatépítő tréningek erejével a sikeresebb munkaszervezetért! BŐVEBBEN HR tippek a forró nyári munkanapokra BŐVEBBEN Fejlődj velünk! – Ismerd meg legnépszerűbb képzéseinket BŐVEBBEN Zseniális egyszerű hetes - A munkavégzés hét lépésben BŐVEBBEN 4T: lehetőségek és korlátok az online térben BŐVEBBEN Fából vaskarika: hibrid tréning BŐVEBBEN Online vs. személyes tréning BŐVEBBEN 7 dolog, amire figyelj visszajelzéskor BŐVEBBEN 3 visszajelzési technika BŐVEBBEN Hogyan válasszunk trénert? BŐVEBBEN 1. Szervezetfejlesztési esettanulmány BŐVEBBEN Civil menedzsment: 5 tanács online közösségépítéshez BŐVEBBEN 2. szervezetfejlesztési esettanulmány BŐVEBBEN A jobbítás állandósítása: modellek, technikák és elméletek BŐVEBBEN 3. szervezetfejlesztési esettanulmány BŐVEBBEN A jó képzés receptje BŐVEBBEN Módszerek: egyszerű hetes és inputok rendszere BŐVEBBEN Kapaszkodók a változásban – megoldásfókuszú eszközök vezetőknek BŐVEBBEN A profi projektmenedzser 9 fő tulajdonsága BŐVEBBEN A személyre szabott kommunikációs tréning 7 legnagyobb előnye BŐVEBBEN Kapaszkodók a változásban – megoldásfókuszú eszközök vezetőknek II. rész BŐVEBBEN Életvezetési jolly-joker: nyűgös költözésből tartalmas elfoglaltság BŐVEBBEN A törzsi rítusoktól a karácsonyi vacsoráig BŐVEBBEN Az eredményesség képlete BŐVEBBEN On-line képzések előnyei: 9+ 1 ok, hogy ezt válaszd BŐVEBBEN Digitális koktél vízió Pozitiv kommunikacio Nevtelen terv 2 Csikesz Tamas Motivacio 8 Csapatepto treningek 1 Forrosag 1 Fejlodj velunk 1 Egyszeruhetes dftikum 4T kiemelt Hibrid kiemelt Onlinevsszemelyes kiemelt Feedback 3 visszajelzesi technika Hogyan valasszunk trenert 1 28 Civilmenedzsment kiemelt 2.szervezetfejl kiemelt Jobbitas allandositasa 3.szervezetfejl kiemelt A jo kepzes receptje 1 Egyszeruhetes kiemelt 3 KIEMELT KEPEK 1 A profi projektmenedzsment 9 fo tulajdonsaga A szemelyre szabott kommunikacios trening 7 legnagyobb elonye kiemelt Kapaszkodok a valtozasban – megoldasfokuszu eszkozok vezetoknek II. resz kiemelt Eletvezetesi jolly joker nyugos koltozesbol tartalmas elfoglaltsag Torzsi ritusok kiemelt Az eredmenyesseg keplete kiemelt On line kepzesek elonyei kiemelt Digitalis koktel kiemelt

REFERENCIÁK

Rabakecol Kozsegi Onkormanyzat Igal Varos Onkormanyzata Gadacs Kozsegi Onkormanyzat Zalaszanto Kozseg Onkormanyzata Dunaszentbenedek Kozseg Onkormanyzata Pecs Megyei Jogu Varos Onkormanyzata Kovagoors Kozseg Onkormanyzata Kisfaludi Kozseg Onkormanyzata Gyomro Varos Onkormanyzata Zalaegerszeg Megyei Jogu Varos Onkormanyzata Kazsok Kozseg Onkormanyzata Nagyacsad Kozseg Onkormanyzata Debrecen Megyei Jogu Varos Onkormanyzata Nagyrozvagy Kozseg Onkormanyzata Karos Kozseg Onkormanyzata Potyond Kozseg Onkormanyzata Lispeszentadorjan Kozseg Onkormanyzata Miskolc Megyei Jogu Varos Onkormanyzata Sopronnemeti Kozseg Onkormanyzata Kecskemet Megyei Jogu Varos Onkormanyzata