DFT-HUNGÁRIA
JÓT ÉS JOBBAN

Amikor minden a feje tetejére áll: II. rész

A pandémia számos olyan változást hozott az életünkbe, amivel még nem találkoztunk korábban. A kialakult helyzettel azóta is folyamatosan ismerkedünk, az viszont érzékelhető, hogy az eddigi stratégiák már nem jelentenek mindenre megoldást. Érdemes új, erősebb eszközöket is kipróbálni, amik stabil fogódzóként jelenhetnek meg a mindennapokban.

Az átkeretezésen kívül más kapaszkodók is vannak a fejünk felett. Ebben a cikkben a belső és külső erőforrások kereséséhez adunk tippeket: hogyan találhatunk minél több erőforrást ahhoz, hogy a legnagyobb válságban is visszaszerezzük az irányítást és a kontrollt. Ez a módszer gyorsabb alkalmazkodást és nagyobb rugalmasságot eredményez, általa könnyebb megküzdeni a bizonytalansággal és az ismeretlennel munkában, magánéletben egyaránt.

Erőforrások

„Jól nézz magadba; van egy erőforrás, amely mindig felbukkan, ha mindig megnézed.”

Marcus Aurelius

Ahogy a Római Birodalom régen élt császára is felhívja rá a figyelmet, erőforrásai mindenkinek vannak, melyek jelentős része legtöbbször magunkban keresendő. A belső értékeken kívül azonban vannak külső tényezők is, ezért a fő kérdés az, hogy mennyire ismerjük fel ezeket, mennyire láthatóak számunkra és mennyire használjuk őket a nehéz helyzetekben.

Az elmúlt időszakban sokan érezhették azt, hogy nem találnak magukban elég erőt, olyan erősségeket, amikből építkezhetnek. Ilyen esetekben mégis honnan merítsük az energiát?

Az erőforrások típusai

○ lelki és fizikai egészség: a lelki jóllét (pl. meditációval) és a fizikai erőnlét (pl. sporttal) nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megfelelően reagáljunk a váratlan helyzetekre;

○ tapasztalat: a pozitív megélések megerősítenek minket – ha már csináltunk hasonlót korábban, akkor van róla emlékünk, felismerjük a körülményeket;

○ kompetencia/tudás: a megszerzett ismeretek által önállóan is képesek leszünk elvégezni a különböző feladatokat – mindig tanulunk valamit, amivel a szemléletünk kibővül;

○ kapcsolatok: a barátságokból sok erőt meríthetünk – biztonsággal tölt el a tudat, hogy van kihez fordulni, tudunk kapcsolódni és tudjuk, kitől kérhetünk segítséget;

○ tárgyak/anyagi helyzet: a pénz anyagi biztonságot nyújt, a tárgyi eszközök pedig az otthonosság érzését adják;

○ tulajdonság/hozzáállás: attitűdünkön bármikor tudunk változtatni, hogy nyitottabbak, rugalmasabbak legyünk és hatékony megküzdési stratégiát alakítsunk ki – ha sikerül új nézőpontból szemlélni a történéseket, magát a gondolkodást alakítjuk át, aminek köszönhetően nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, belső békét élhetünk meg.

Most pedig nézzünk két gyakorlati példát is az erőforrások összegyűjtésére:

1. Kártyák: A különböző kártyák, például az OH kártyák1 segítenek abban, hogy megismerjük önmagunkat, felfedezzük erőforrásainkat és képet kapjunk a saját belső működésünkről – mindezt kreatív formában, asszociációk kialakításával.

2. Csapat életút térkép: Ahhoz, hogy a saját csapatunknak elkészítsük az életút térképét, szükség lesz egy papírra. A csapat megalakulása jó kiindulópont: innen húzzunk egy vízszintes vonalat, ami alatt a negatív, és ami felett a pozitív történéseket ábrázoljuk. A jelleget tekintve felrajzoljuk a különböző, már megtörtént, a csapat életében fontos eseményeket. Ezekhez rendeljük majd az egyéni erőforrásokat, amik a végén összeadódnak: a részek egésszé válnak.

Csapat-eletut-terkep

○ Kompetencia/tudás: adott időben milyen kompetenciát/tudást szereztünk

○ Munkatársak – Kapcsolatok: milyen kapcsolatok vannak jelen, volt-e átszervezés

○ Események – Tapasztalat: mit adott nekünk az esemény és a tapasztalat

○ Tulajdonság/hozzáállás: mi segített minket, milyen energiaszinten voltunk

○ Tárgyi/anyagi keret: adottak-e a csoportban (pl. költségek, kiadások, eszközök)

Az erőforrások keresése az egyik legfontosabb, leghasznosabb jelenség, ami támogatást nyújt a megfelelő megoldások megtalálásában. Ehhez mindenképp szükséges az önmagunkra és a másokra való folyamatos reflektálás. Ha képesek vagyunk szisztematikusan összegyűjteni és megerősíteni saját erőforrásainkat, akkor még a legnagyobb viharokat is át fogjuk vészelni.

A szervezetben különösen nagy hangsúlyt érdemes fektetni erre a feladatra, mert a közös ötletelés során a csapat még jobban összekovácsolódik és a vezetők a munkavállalókkal együtt jutnak túl az egyes akadályokon. A krízishelyzetek mellett ráadásul más esetekben is támaszkodhatunk az erőforrásokra: teljesítményértékelési rendszernél, csapatépítésnél, új kihívásoknál, szervezeti átszervezéseknél egyaránt megfelelő eszköz a jobbításra.

További bejegyzéseink

BŐVEBBEN Hogyan lesz a motiváció közös ügy? A motiváció háromszöge a gyakorlatban BŐVEBBEN Van egy 72 milliárd forintos forrás, amelyből még a multiknak is jut – csak le kell hajolni érte BŐVEBBEN A csapatépítő tréningek erejével a sikeresebb munkaszervezetért! BŐVEBBEN HR tippek a forró nyári munkanapokra BŐVEBBEN Fejlődj velünk! – Ismerd meg legnépszerűbb képzéseinket BŐVEBBEN Zseniális egyszerű hetes - A munkavégzés hét lépésben BŐVEBBEN 4T: lehetőségek és korlátok az online térben BŐVEBBEN Fából vaskarika: hibrid tréning BŐVEBBEN Online vs. személyes tréning BŐVEBBEN 7 dolog, amire figyelj visszajelzéskor BŐVEBBEN 3 visszajelzési technika BŐVEBBEN Hogyan válasszunk trénert? BŐVEBBEN 1. Szervezetfejlesztési esettanulmány BŐVEBBEN Civil menedzsment: 5 tanács online közösségépítéshez BŐVEBBEN 2. szervezetfejlesztési esettanulmány BŐVEBBEN A jobbítás állandósítása: modellek, technikák és elméletek BŐVEBBEN 3. szervezetfejlesztési esettanulmány BŐVEBBEN A jó képzés receptje BŐVEBBEN Módszerek: egyszerű hetes és inputok rendszere BŐVEBBEN Kapaszkodók a változásban – megoldásfókuszú eszközök vezetőknek BŐVEBBEN A profi projektmenedzser 9 fő tulajdonsága BŐVEBBEN A személyre szabott kommunikációs tréning 7 legnagyobb előnye BŐVEBBEN Kapaszkodók a változásban – megoldásfókuszú eszközök vezetőknek II. rész BŐVEBBEN Életvezetési jolly-joker: nyűgös költözésből tartalmas elfoglaltság BŐVEBBEN A törzsi rítusoktól a karácsonyi vacsoráig BŐVEBBEN Az eredményesség képlete BŐVEBBEN On-line képzések előnyei: 9+ 1 ok, hogy ezt válaszd BŐVEBBEN Digitális koktél BŐVEBBEN Rövid síkfutó bajnokok a munkavégzésben BŐVEBBEN Elhagyni a régit, átlépni az újba vízió

Legyen része közösségünknek!

Inspirációt gyűjthet a fejlődéshez, valamint elsőként értesülhet legfrissebb pályázati híreinkről, szakmai tartalmainkról és közelgő eseményeinkről.