A nagy nap előtt kaptam egy meghívót egy ad hoc egyeztetésre az ügyvezetőhöz. Nem gondoltam semmi különösre, mert gyakoriak voltak ezek a villámegyeztetések, így gyanútlanul léptem be a vezetői szobába. Az ajtóban azonban földbe gyökerezett a lábam: minden munkatárs ott szorongott a nem túl nagy teremben és mindenki furcsán mosolygott. Nem emlékszem semmi másra, csak arra, hogy ott állok a szoba sarkában, minden szem rám szegeződik, egy út nyílik előttem a kanapé felé. Minden munkatársam mosolyog, és az asztalon ott egy hatalmas rózsaszín torta. Egyszerre érzek meghatottságot, zavart, és nagyon próbálok arra koncentrálni, hogy ne sírjam el magam. Biztosan volt valami beszéd is, de azt vagy nem hallottam, vagy nem tudtam rá figyelni, mert csak arra gondoltam, milyen nagyszerű érzés, hogy nem csak munkatársak, de barátok között vagyok.

Azóta rítussá vált a munkaszervezetben a kismamák köszöntése: ez a csúcspontja az átmenetnek. A szervezeti életesemények között ezen lehet a legtisztábban megmutatni, mit jelent Arnold van Gennep hármas felosztása a rítusok tekintetében: mit jelentenek az elválasztó rítusok; milyen lehet az átmeneti tér és idő akkor, ha hosszabbra nyúlik; és hogyan érdemes megtervezni a befogadó rítusokat.