
Munkahelyi wellbeing
Egy cég, szervezet legértékesebb részei az ott dolgozó munkatársak, így létfontosságú, hogy megteremtsük a munkahelyi wellbeinget, azt, hogy a munkatársak JÓL érezzék magukat ott, ahol a napjuk nagy részét élik.
Az új generációs munkavállalók alapvetően már ezt keresik, ezt várják el: a munkahely legyen az önmegvalósítás oázisa, ahol JÓ lenni.
Hogyan kezdjünk neki a boldog munkahely kialakításának?
- felmérni, mi működik jól a szervezetben, mi az eddig kialakult gyakorlat ezen a téren
- felmérés szervezeti, csapat és egyéni szinten, mire van szükségük, igényük
- elemzés, eredmény értékelése a vezetőséggel
- szervezeti kultúrához, vezetői célokhoz és a büdzséhez való igazítás
- megvalósítási ütemterv
- kommunikáció a munkatársak felé az eredményről és tervezett megvalósításról
- megvalósítás, akár ütemezve, lépcsőzetes bevezetéssel
- a megvalósítás tréningekkel való támogatása, mert ez nem csak fizikális, hanem mentális változás kell, hogy legyen
Néhány kiemelt témánk, melyet formailag sokféleképpen meg tudunk valósítani, ügyféligény szerint:
- Office wellness
- Relaxációs technikák
- Konfliktuskezelési technikák
- Stresszkezelési technikák
- Tűzoltás helyett: a kiégés megelőzése
- Változáskezelés
- Csapatépítő tréning
- Generációk a szervezetben
- Az idő nekünk dolgozik – Time Controlling
Milyen területet érinthet?
- eszközök beszerzése (ergonómiai székektől a babzsákig)
- munkaidő változtatása
- tréningek, csapatépítők szervezése
- informális helyek kialakítása az irodában
- kapcsolódásokra való idő kialakítása
- kommunikációs csatornák fejlesztése
Miért is jó ez a munkáltatónak?
- elégedett, boldog munkavállaló
- elkötelezett munkavállaló
- kevesebb feszültség a munkatársak között
- növekvő produktivitás
- kiégés megelőzése
- egészségesebb munkavállalók: kevesebb betegszabadság, kevesebb munkahelyi baleset
A munkahelyi wellbeing, a boldog munkahely egyszerű eszközökkel, kis odafigyeléssel is megvalósítható. Ezt az odafigyelést a szervezet többszörösen meghálálja már rövidtávon is.
A legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha ez egy hosszútávú stratégia és beépül a szervezeti kultúrába is.