Tréneri életutak: Indulás és pályautak

MIRŐL LESZ SZÓ?

Az első tréninget nyári táborok követték, majd tréningek egyetemistáknak, majd sok-sok képzés nekem, aztán tréningek a felnőttképzésben. Ez EGY tréneri pályaút – sem nem tipikus, sem nem atipikus, egyszerűen csak ilyen.

A munkánk során nagyon sok trénerrel találkozom és mindig elbűvöl, hogy milyen sokfélék a trénerek: van közöttük pedagógus, közgazdász, bölcsész, mérnök, folyamatfejlesztő, matematikus, szociálpszichológus és még sorolhatnám. Az indulások is sokfélék: van, aki véletlenül, van, aki tudatosan került a pályára, van, aki autodidakta módon és van, aki formális keretek között tanulta a szakmát. Van, aki belső tréner, van, aki szabadúszó és olyan is van, aki a kettő között lavírozik. Van, aki fő- és van, aki mellékállásban trénerkedik, és van, aki évi egy-két tréninget tart. Van, ami közös bennük: a szakmai elhivatottság és alázat, valamint a szenvedély, amivel egy-egy tréning megtervezésének és megtartásának nekifognak.

A nyílt napon mesélünk ezekről a lehetséges tréneri életutakról, a különböző tréner típusokról és bemutatjuk azt is, hogy mi milyen trénerképző programot állítottuk össze, mik a jellegzetességei, mit tartunk hangsúlyosnak módszertanilag és tematikailag, milyen keretek között fogunk együtt dolgozni azokkal, akik megtisztelnek minket a bizalmukkal és minket választanak.

A program hasznos lesz annak, aki gondolkodik rajta, hogy erre a pályára lép, annak, aki képzést keres, annak, aki szereti egészben és részleteiben is látni, mire jelentkezik, annak, aki szeretné látni, kik lesznek a program trénerei és annak is, aki szereti tudni, pontosan mire fordítja majd az idejét és az energiáját.

ELŐADÓK

sznr

Szirtesi-Nagy Réka

Nagy Emőke

Nagy Emőke

Tekintse meg soron következő eseményeinket is!

Legyen része közösségünknek!

Inspirációt gyűjthet a fejlődéshez, valamint elsőként értesülhet legfrissebb pályázati híreinkről, szakmai tartalmainkról és közelgő eseményeinkről.

DFT-Hungária