EGYHÁZAK

Jót szeretnénk cselekedni, jobban végezni a munkánkat minden nap

Hálásak vagyunk, amiért ajánlatunk felkeltette érdeklődését.

Vállalkozásunk az elmúlt 30 év tapasztalatával és kiemelkedő szakértőivel szeretné segíteni az egyházi szervezeteket abban, hogy küldetésüket, missziójukat és szolgálatukat sikeresen megvalósítsák.

Teljes körű pályázatírás, projektmenedzsment és projektmegvalósítás az együttműködési ajánlatunk. Ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy Önöknek a pályázati források felhasználásánál előzetesen csak az elvárt szakmai tevékenységek meghatározására kelljen időt fordítania.

A közös munkát úgy alakítjuk ki, hogy minden szükséges információhoz hitelesen és egy helyen hozzáférjenek. Értünk a pályázati hatóság nyelvén. Becsületesek és szabálykövetők vagyunk, ezért Ők is értenek minket.
Számunkra nem csak az a fontos, hogy a pályázat nyerjen, hanem hogy valódi tényeken alapuló, megvalósítható és a hatóság felé is elszámolható legyen. Ennek érdekében csak olyan szállítókkal, partnerekkel dolgozunk, akik hozzánk hasonlóan elkötelezettek a pályázati világban és szakmailag is.

Hiszünk abban, amit csinálunk, hiszünk a pályázati lehetőségekben, hiszünk a közös munkában.

Mit tartogatnak Önnek az EU operatív programjai?

EFOP PLUSZ

TOP PLUSZ

KEHOP PLUSZ

Ajánlataink támogatott fejlesztésekre - egyházaknak

Eszközbeszerzés

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Munkahelyteremtés, bértámogatás

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Tanácsadás

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Telephelyfejlesztés

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Tréningek

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Szervezetfejlesztés

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Energetikai beruházás

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Rendezvények

Hoppá! Jelenleg nincs pályázati ajánlatunk

Értesítést kérek a pályázati lehetőségekről, és a kapcsolódó ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásokról, eseményekről!

Mi történik feliratkozás után?

A feliratkozással és elérhetőségeinek pontos megadásával lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy azokról a pályázati ajánlatainkról tájékoztassuk, amelyben Ön jogosult lehet uniós forrás igénybevételére.

Térítés- és kockázatmentes konzultáció

Amennyiben van olyan pályázati ajánlatunk, amiben Ön jogosult lehet, tanácsadó kollégánk azonnal felveszi Önnel a kapcsolatot! A folytatás az Ön döntésén múlik. A pályázattal kapcsolatos térítés- és kötelezettségmentes konzultációt mindenképpen javasoljuk. Ezzel Ön nem kockáztat!

Nem küldünk felesleges leveleket!

Adószámát és a munkaszervezetének pontos nevét azért kérjük el, hogy mielőtt bármilyen információt küldünk Önnek, kiválaszthassuk az Ön számára valóban releváns információkat, pályázati lehetőségeket. Feleslegesen nem fogjuk Önt keresni, és olyan leveleket sem fogunk küldeni, amelyeknek fordított helyzetben mi sem örülnénk. Amennyiben mégis meggondolja magát, egy kattintással leiratkozhat levelezési listánkról.

Feliratkozás

Ingyenes webináriumok

Regisztráció Kreativitás mint versenyelőny - honnan jönnek a jó ötletek? Regisztráció Javaslattételi munkakultúra kialakítása: a fejlesztő munkakultúra alapjai Regisztráció Kreativitás mint versenyelőny - honnan jönnek a jó ötletek? - Webinárium Regisztráció Az értékelő beszélgetés - a teljesítménybeszélgetés új szerepe Regisztráció Építő szavak - A fejlesztő visszajelzés szervezeti ereje Képeket lementeni IKONOK (14) Kreativitas egesznapos Webi javaslattetel jav 1 Kreativitas egesznapos Webi javaslattetel 1 2 Webi visszajelzes

Szakmai tartalmak

BŐVEBBEN A kommunikáció egyik alaptörvénye: Pozitív, cselekvést indító kommunikáció BŐVEBBEN Mire tanított meg az AI? BŐVEBBEN Van egy 72 milliárd forintos forrás, amelyből még a multiknak is jut – csak le kell hajolni érte BŐVEBBEN Hogyan lesz a motiváció közös ügy? A motiváció háromszöge a gyakorlatban BŐVEBBEN A csapatépítő tréningek erejével a sikeresebb munkaszervezetért! BŐVEBBEN HR tippek a forró nyári munkanapokra BŐVEBBEN Fejlődj velünk! – Ismerd meg legnépszerűbb képzéseinket BŐVEBBEN Zseniális egyszerű hetes - A munkavégzés hét lépésben BŐVEBBEN 4T: lehetőségek és korlátok az online térben BŐVEBBEN Fából vaskarika: hibrid tréning BŐVEBBEN Online vs. személyes tréning BŐVEBBEN 7 dolog, amire figyelj visszajelzéskor BŐVEBBEN 3 visszajelzési technika BŐVEBBEN Hogyan válasszunk trénert? BŐVEBBEN 1. Szervezetfejlesztési esettanulmány BŐVEBBEN Civil menedzsment: 5 tanács online közösségépítéshez BŐVEBBEN 2. szervezetfejlesztési esettanulmány BŐVEBBEN A jobbítás állandósítása: modellek, technikák és elméletek BŐVEBBEN 3. szervezetfejlesztési esettanulmány BŐVEBBEN A jó képzés receptje BŐVEBBEN Módszerek: egyszerű hetes és inputok rendszere BŐVEBBEN Kapaszkodók a változásban – megoldásfókuszú eszközök vezetőknek BŐVEBBEN A profi projektmenedzser 9 fő tulajdonsága BŐVEBBEN A személyre szabott kommunikációs tréning 7 legnagyobb előnye BŐVEBBEN Kapaszkodók a változásban – megoldásfókuszú eszközök vezetőknek II. rész BŐVEBBEN Életvezetési jolly-joker: nyűgös költözésből tartalmas elfoglaltság BŐVEBBEN A törzsi rítusoktól a karácsonyi vacsoráig BŐVEBBEN Az eredményesség képlete BŐVEBBEN On-line képzések előnyei: 9+ 1 ok, hogy ezt válaszd BŐVEBBEN Digitális koktél vízió Pozitiv kommunikacio Nevtelen terv 2 Csikesz Tamas Motivacio 8 Csapatepto treningek 1 Forrosag 1 Fejlodj velunk 1 Egyszeruhetes dftikum 4T kiemelt Hibrid kiemelt Onlinevsszemelyes kiemelt Feedback 3 visszajelzesi technika Hogyan valasszunk trenert 1 28 Civilmenedzsment kiemelt 2.szervezetfejl kiemelt Jobbitas allandositasa 3.szervezetfejl kiemelt A jo kepzes receptje 1 Egyszeruhetes kiemelt 3 KIEMELT KEPEK 1 A profi projektmenedzsment 9 fo tulajdonsaga A szemelyre szabott kommunikacios trening 7 legnagyobb elonye kiemelt Kapaszkodok a valtozasban – megoldasfokuszu eszkozok vezetoknek II. resz kiemelt Eletvezetesi jolly joker nyugos koltozesbol tartalmas elfoglaltsag Torzsi ritusok kiemelt Az eredmenyesseg keplete kiemelt On line kepzesek elonyei kiemelt Digitalis koktel kiemelt

REFERENCIÁK

OROShazaGlas Gate Tavnyito Kft FlexiTon Job Impulse Hungaria Kft Avius Kft Rampart Db cargo Dr Gate Kata cnc Kapos holding zrt IMG Solution Zrt Lufthansa HD SSC Hungary Cooptech Reg finance zrt Deufol hungary kft Spiller 2000 Prozenda HE DO GG development kft