
A fél napos program célja a csapat támogatása, közös ötletek kidolgozása egy adott problémára. A forgatókönyv szerint résztvevői aktivitáson alapuló program volt, ahol kisebb csoportokban dolgoztak egy adott problémamegoldó folyamat fázisain keresztül. Az egyes fázisok eredményeit a nagy csoportban összegeztük és megtárgyaltuk, majd a következő fázisban más csoportok dolgoztak volna együtt.
Itt jött az első fennakadás: nem lehetett a csoportokat változtatni, mert az az 5 ember, aki a tárgyalóban együtt volt, eleve egy csoportot alkotott, és mivel ők egy felhasználóként jelentkeztek be, ez nem tett lehetővé klasszikus csoportbontást.
A csoportdinamika érdekében feláldoztuk a technikai gördülékenységet, és az egyik elemzési fázisban arra kértem a résztvevőket, hogy párokban dolgozzanak, a pár egyik tagja a tárgyalóban levő személyek közül legyen, a másik pedig egy olyan személy, aki online van jelen. A párok egymással telefonon tudtak kommunikálni, így a párok kialakítása után az volt a feladat, hogy hívják fel egymást, és a rendelkezésre álló 10 percben közösen dolgozzanak az adott témán. Itt kezdődött az igazi káosz: nem tudtam nekik jelezni az idő felénél, vagy amikor lejárt az idő, nem láttam se az arcukat, se a metakommunikációjukat, fogalmam sem volt, mi történik a csoportokban és ők maguk is kicsit kicsúsztak a helyzetből. A telefonos megoldás nem sokat javított az amúgy sem rózsás helyzeten.
A program alatt próbáltam abba az irányba terelni a folyamatot, hogy a fókusz a nehézségekről átkerüljön arra, ami így is jól működik, a lista nem hosszú, de legalább van rajta valami. A jegyzeteléshez, ötleteléshez, vizualizáláshoz a Miro programot használtuk, ez az óriási vászon lehetővé tette, hogy kicsit felül emelkedjünk azon, hogy nem is halljuk és nem is látjuk egymást rendesen.
Mivel a linket mindenkivel megosztottam, egyszerre tudtak benne dolgozni – kivéve azok, akik a tárgyalóban ültek, mert nekik nem volt külön laptopjuk, hanem egy gépről belépve egy személy tudott írni, a többiek pedig mondták neki, hogy mit írjon. Ez a csoportdinamikát megöli ugyan, de az sem lett volna sokkal jobb, ha közben mindenki külön gépről jelentkezik be a tárgyalóból vagy a munkastációjából, mert akkor meg a háttérzaj lett volna elviselhetetlen. Alternatív megoldás lehet, ha nem 5 fő jelentkezik be egy gépről, hanem maximum 2 fő, és így könnyebben lehet páros gyakorlatokat megvalósítani.
A bevezetőben feldobtam a kérdést, hogy milyen módon lett happyend a történet vége. Sajnos sehogy, és a hibrid tréningnél érdemes ezzel kalkulálni: nagyon nehéz volt a csoportdinamikát alakítani, a kommunikáció szimplán azért (is) akadozott, mert a legtöbbször nem hallottuk egymást rendesen, lassú volt, mert sokszor meg kellett állni, megismételni kérdéseket és válaszokat. Érdemes-e tehát hibrid tréninget tartani, vagy az eredmény is olyan lesz, mint a fából a vaskarika? A semminél jobb ugyan a hibrid tréning, de ha el lehet kerülni ezt a verziót, akkor inkább legyen mindenki külön online, így legalább nagyobb eséllyel látják és hallják egymást egyformán.
További bejegyzéseink
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN