Miről lesz szó?
A gyerekek, akárcsak a felnőttek, nem egyformán tanulnak: eltérő preferenciáik vannak azzal kapcsolatban, hogy egy-egy témát vagy tantárgyat milyen módon tudnak a leginkább hatékonyan és szívesen megismerni. A többszörös intelligenciák megléte az egyik oka annak, hogy a diákok között van aki akkor tanul jól, ha mindent elmondanak neki, mások rajzolva vagy éppen írva tudnak információkat feldolgozni, megjegyezni.
Mit tehet egy pedagógus azért, hogy a kötelező tananyagmennyiség mellett a diákok lelkesek, energikusak, motiváltak legyenek, bevonódjanak, megértésben és megélésben egyaránt előrelépjenek? Hogyan lehet egy-egy tanórát kezdeni, zárni, keretezni a többszörös intelligencia gyakorlataival? Milyen egyszerű feladatok, játékok vannak, amiket beépítve a gyerekek sokkal jobban bevonódnak és felelősséget vállalnak a saját tanulási folyamatukért?
Milyen kézzel fogható, azonnal alkalmazható tudást ad és kinek hasznos?
A program során a fenti kérdéseket járjuk körbe egyszerű, könnyen adaptálható gyakorlatok bemutatásával. A gyakorlatok egy vagy több intelligenciára építenek, és nagy előnyük, hogy akármilyen tanórán be lehet őket építeni, legyen szó a mohácsi csatáról, egyenlő szárú háromszögekről, osztályfőnöki óráról vagy éppen a biológia rejtelmeiről.
A webináriumon kitérünk arra, hogy Howard Gardner elmélete hogyan segítheti a differenciálást, és arról is lesz szó, hogy milyen gyakorlatokban érdemes gondolkodni 5 vagy 30 fős csoportoknál, illetve mit lehet kezdeni 5 vagy éppen 45 perc alatt.
A program gyakorló pedagógusok, foglalkozásvezetők, osztályfőnökök, intézményvezetők számára hasznos, a gyakorlatok iskolai környezethez illeszkednek.
Ki az előadó?
- A program facilitátora Szirtesi-Nagy Réka, szervezetfejlesztési igazgató, aki az elmúlt egy évben több száz online programot tartott, 5 fős csoportfoglalkozástól 150 fős konferenciáig, zárt tréningektől nyílt workshopokig.
- Réka innovátorként folyamatosan kutatja azokat a digitális eszközöket és online jól működő gyakorlatokat, amiket vezetők és trénerek egyaránt tudnak alkalmazni. A tudását és tapasztalatait szívesen osztja meg egy jó hangulatú, mozgalmas és inspiráló program keretében.
- Schedule
- Guests
- Attendance
- Forecast
- Hozzászólások
Weather data is currently not available for this location
Weather Report
Aktuális stec_replace_today_date
stec_replace_current_summary_text
stec_replace_current_temp °stec_replace_current_temp_units
Wind stec_replace_current_wind stec_replace_current_wind_units stec_replace_current_wind_direction
Humidity stec_replace_current_humidity %
Feels like stec_replace_current_feels_like °stec_replace_current_temp_units
Forecast
Date
Weather
Temp
Next 24 Hours
Powered by openweathermap.org