Elhagyni a régit, átlépni az újba – Szervezeti életesemények és az átmenet megkönnyítése

MIRŐL LESZ SZÓ?

Természetünkből eredően időnként ellenállunk a változásnak, bizalmatlanok vagyunk vele szemben, félünk az újtól, és ez természetes is, hiszen az új mindig ismeretlen, ugyanakkor új szerepet és megváltozott viselkedést vár el tőlünk. Van azonban olyan megoldás, módszer, ami segítheti az átmenetet: segít lezárni a régit, megállni egy pillanatra a senki földjén, majd csatlakozni az újhoz. Vezetőként vagy HR-esként dolgunk van azzal, hogy ezt a váltást, átmenetet megkönnyítsük, így érdemes a témában jártasságot szerezni.

Nem akarjuk feltalálni a spanyolviaszt, csak kölcsönvesszük, átgondoljuk és a mai mindennapi munkaéltünkre alkalmazzuk Arnold van Gennep etnográfus kutatásait és eredményeit az átmeneti rítusokkal kapcsolatban. Ami működött a száz évvel ezelőtti közösségekben, az működik a mai munkahelyi környezetben is, csak jól kell adaptálni. Megkeressük, hogy mi felel meg ma az általa kialakított hármas kategória-rendszernek: mit jelent az elválasztó rítus, mi van az átmeneti térben és időben, és milyen szokásokat, rítusokat vezethetünk be, hogy a befogadást segítsük.

Szervezetfejlesztés és etnográfia találkozása – kell ennél különlegesebb ajánlat?

A webinárium során megmutatjuk miben állt és áll az átmeneti rítusok koncepció zsenialitása, és hogyan lehet ezt a mindennapi munkában alkalmazni, hogyan könnyíti meg a státusváltást, és milyen modern rítusokat alakíthatunk ki a munkában, hogy az ott dolgozók hatékonyabbak legyenek és könnyebben vegyék a szervezeti életesemények okozta nehézségeket.

Vezetőknek, HR-eseknek kötelező program!

ELŐADÓ

Nagy Emőke

Nagy Emőke

Minden szervezet organikusan változik: kismamák mennek szülési szabadságra, kollégák vonulnak nyugdíjba, szervezeti egységek olvadnak össze, munkatársakból vezetők lesznek, költözni kell, irodát vagy gyárat felújítani – szinte csak a változás állandó.

Tekintse meg soron következő eseményeinket is!

Legyen része közösségünknek!

Inspirációt gyűjthet a fejlődéshez, valamint elsőként értesülhet legfrissebb pályázati híreinkről, szakmai tartalmainkról és közelgő eseményeinkről.

DFT-Hungária