MIRŐL LESZ SZÓ?
Számos lehetőségünk van új ismereteket elsajátítani, új tudásra szert tenni. Ég bennünk a vágy, hogy többek, hogy jobbak legyünk, de egyre inkább szeretnénk, ha az új készségek elsajátításának módja inspiráló, izgalmas és újszerű lenne. Mindemellett fontos az is, hogy a tanulási folyamat illeszkedjen személyes érdeklődésünkhöz, lehetőséget adjon az önkifejezésre, a kreativitásunk megélésére.
Legyen szó tanulásról, fejlesztésről, a művészetterápia módszere számtalan lehetőséget nyújt arra, hogy közösségi színtereken pozitív tapasztalatokon és sikerélményeken keresztül érjük el céljainkat.
A művészet csak eszköz, segíti az önkifejezést, formálja az önismeretet. A közösségi alkotásokon keresztül fejlődik az alkalmazkodó, kooperációs és kommunikációs készségünk. A szabad alkotás élménye szinte észrevétlenül tesz bennünket nyitottabbakká, kreatívabbakká.
A művészetterápiás foglalkozásokon való részvétel semmilyen rajztudást nem igényel!
A webinárium során a fenti kérdésekről beszélgetünk. A résztvevők ezen túl betekintést nyerhetnek egy művészetterápiás foglalkozás felépítésének lépéseiről, konkrét gyakorlatok megvalósításának lehetőségeiről is.
ELŐADÓ
Élményalapú, nem formális tanulás? Fejlesztés és Megújulás? Új módszerek?
Igen! Ez a művészetterápia.