webinárium

„Ne büntessünk tovább jutalmazással” – motiválás vezetőként

IDŐPONT

2022. szeptember 28.

IDŐTARTAM

10:00 - 11:30

FORMA

díjmentes, interaktív webinárium, online, Zoom alkalmazáson keresztül

ELŐADÓ

Nagy Emőke

Nagy Emőke

Pár héttel ezelőtt egy időmenedzsment előadásra készültem. Hetekkel hamarabb kaptam a felkérést, volt időm felkészülni, így készítettem egy kérdőívet, amit elküldtem a résztvevőknek. Azt szerettem volna, ha a téma kapcsán arról tudok beszélni, ami igazán érdekli őket, hogy hasznos legyen nekik az együtt töltött másfél óra. Minden nap eszembe jutott a felkérés, fejben készültem is rá, nézegettem a kérdőív válaszait is. Motivált voltam abban, hogy jól teljesítsek.

MIRŐL LESZ SZÓ?

Valami mégsem volt rendben: nem éreztem azt a kíváncsisággal vegyes feszültséget, amit az előadások előtt szoktam. Tologattam az előadás vázlatának elkészítését, a prezentáció összeállítását. Aztán eljött az előadás hete, pénteken számítottak rám és én már hétfőn ideges voltam attól, hogy még nem készültem fel. Zsúfolt volt a hét, nem tudtam a prezentációmmal foglalkozni, eljött a csütörtök, amikor már inkább kényszerként, mint élvezetként gondoltam a másnapi előadásra.

Csütörtökön volt még egy esti találkozóm tréner kollégákkal, ahol mintegy mellékesen megemlítettem, hogy kaptam egy vicces kérdést a kérdőív kitöltőitől: hogyan érjük el, hogy ne fájjon a gondolkodás. Ekkor hirtelen megszólalt az egyik kollégám: én erre tudom a választ, ez egyszerű. Mint akit megcsíptek, úgy fordultam oda.

Elképesztő volt a helyzet: ülök a kora nyári estében egy cukrászda teraszán fáradtan, kimerülten, és idegesen, hogy megint este kell dolgoznom, felteszek egy abszurd kérdést és valaki a világ legtermészetesebb hangján azt válaszolja, hogy tudja erre a választ. Nézem a kollégám nyugodt, mosolygós arcát, és csak arra tudok gondolni, hogy: ember, mondd már!

A többiek is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, fél óra alatt kitaláltam az előadás címét, üzenetét, felépítését, vázát. Otthon már csak formába kellett önteni. Esti dolgozás lett belőle, de ezúttal örömteli, izgalmas, kihívásokkal és tanulással teli. Azon az estén megváltozott a motivációm az előadással kapcsolatban, és amit hetekig tologattam, az két óra alatt összeállt. Másnap egy értő és érdeklődő közönség előtt tartottam előadást, utána többen odajöttek, megköszönték, és elmondták, mennyire hasznos volt nekik.

Van egy jó hírem: minden ember motivált. Vezetőként nem az a kérdés, hogyan tesszük motiválttá a munkatársainkat, hiszen születésüktől fogva azok. A motiváció maga a cselekvő erő, ami miatt reggel felkelünk, felöltözünk és elmegyünk dolgozni. A különbség közöttünk a cselekvő erő mögötti okokban áll. Lehet, hogy azért kelünk fel, mert imádjuk a hivatásunkat, mert másokon segítünk vele, és lehet, hogy azért, mert muszáj pénzt keresni, mert valamiből meg kell élni. Mindét ok ugyanarra a cselekvésre visz: felkelünk és elmegyünk dolgozni.

A webináriumon ezekről a különböző okokról beszélünk majd, tudományos kutatások eredményeit hívjuk segítségül ahhoz, hogy rendszerbe helyezzük azt, amit a motivációról tudunk. Megmutatom, hogy koncepciónk szerint mit tehet egy vezető, hogy a munkatársa motivált maradjon. Susan Fowler szavaival élve: ne büntessünk tovább jutalmazással! A vezetők mellett ezek az ismeretek hasznosak lehetnek pedagógusoknak, szülőknek – mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik.

Bónusz: ha lesz olyan résztvevő, aki emlékeztet rá, akkor a webinárium végén elmondom, hogyan érjük el, hogy ne fájjon a gondolkodás!

Nagy Emőke vagyok, tréner, coach és mediátor, a DFT-Hungária képzési vezetője. Munkám során a motiváció nem csak a saját munkatársaim vonatkozásában fontos, hanem tréningeken, tárgyalásokon, az ügyfelek megértésében, az elvárások tisztázásában. Tizenöt éve tarok tréningeket – és piszkosul motivált vagyok ebben mind a mai napig!

Ez a webinárium már lezajlott. 

Ha meg szeretné nézni a webináriumról készített videót, a folyamatosan frissülő DFTéka szolgáltatásunk keretében megteheti.

Soron következő eseményeink

Legyen része közösségünknek!

Inspirációt gyűjthet a fejlődéshez, valamint elsőként értesülhet legfrissebb pályázati híreinkről, szakmai tartalmainkról és közelgő eseményeinkről.

DFT-Hungária