Esetfeldolgozás vezetőknek, hogy legyen egy hely és alkalom arra, hogy az őt foglalkoztató vezetői kérdéseket és dilemmákat konkrét eseteken keresztül dolgozza fel.
Dátum
2025. november 6., csütörtök
Időtartam
09:00 – 13:00
HELYSZÍN
P. Bureau Oktatási Központ
1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 22.
▶ Képzeljük el az alábbi esetet:
Egy száz fős munkaszervezet középvezetője vagyunk, a csapatunkba kilenc ember tartozik. Ők különböző generációkhoz tartoznak, és különböző ideje vannak a szervezetben. A hozzáértésük mértéke nem egységes, mint ahogyan a bérezésük és a motiváltságuk sem. A csapatunkba tartozó Kovács János húsz éve van a szervezetben, szakértőnek számít, de soha nem szeretett volna vezető lenni, inkább egyedül dolgozik. Az utóbbi időben sokat vesztett a motivációjából, és ennek rendre hangot is ad: elégedetlen, mindennel baja van, sokat panaszkodik. Szakértelme azonban nagyon fontos a szervezet számára, mint ahogyan a partnerek és az ügyfelek is, akikkel kapcsolatban van. A csapatból azonban már többen jelezték, hogy nehéz vele dolgozni, nincs rájuk jó hatással.
▶ Mit tenne a csapat vezetőjeként?
Az első kérdés valószínűleg az, hogy kivel tudja ezt a vezetői dilemmát megosztani, kitől tud támogatást kérni a fenti helyzet megoldására. Van ebben az esetben csoportdinamika, motiváció, helyzetfüggő vezetés, visszajelzés és kommunikáció is, hogyan talál olyan személyt, aki érti a helyzetet? A programon biztosan lesz ilyen, és az esetet is feldolgozzuk közösen. Nem megoldásokat adunk elsősorban, hanem alternatívákat, melyek között ott lehet az Önnek leginkább megfelelő megoldás is.
Kinek ajánljuk?
Elsősorban olyan vezetőknek, akik embereket vezetnek, akik gyakran találkoznak a motiváció, a bizalom, a delegálás, a csoportdinamika kérdésével, akik konkrét esetekre kíváncsiak, mert elméleteket már ismernek, vagy az elméletek előtt a gyakorlatot szeretnék jobban ismerni.
Olyan vezetőket várunk, akiknek vannak dilemmái, kérdései, akik nyitottak arra, hogy más eseteken gondolkodva fejlődjenek. Vezetőik vezetőit is várjuk, mert a módszertan, amivel a nap során dolgozunk, akár másnaptól bevihető a szervezetbe.
Miről lesz szó?
● Valós eseteken keresztül dolgozunk fel vezetői dilemmákat:
○motiváció,
○delegálás és feladatkiosztás;
○bizalom
○kommunikáció
○csoportdinamika,
○hozzáértés,
○visszajelzés,
○illetve, ha van rá igény, a résztvevők által hozott eset(ek) feldolgozására is sor kerül(het).
● az esetek feldolgozása után röviden kitérünk a kapcsolódó elméleti módszerekre is;
● különböző esetfeldolgozási módszereket használunk, és ezek akár másnapról bevihetőek vezetői csapatokba.
● teret adunk a vezetői kapcsolódásoknak is: a résztvevőknek lehetőségük lesz megismerni más nézőpontokat, más vezetők technikáit, egymástól is tanulhatnak majd.
Dr. Nagy Emőke
képzési vezető, tréner, mediátor, coach
Végzettsége szerint néprajzos-antropológus, aki több mint 15 éve tart kompetencia- és szervezetfejlesztési tréningeket vállalkozások számára, olyan témákban, mint az értékszemlélet, együttműködés, vezetőfejlesztés, kommunikáció stb. és e mellett 10 éve a DFT képzési igazgatója. Számos vezetői tréninget és coachingot tartott már, így a saját vezetői gyakorlata mellett mások módszereivel, megoldásaival is gazdagítja majd a programot.
Hite szerint a hatékony működés alapja az ember, mint a cég legnagyobb erőforrása – és természetesen a jól szervezett folyamatok, mint a stabil rendszer. A folyamatos megújulás és fejlesztés mindkét esetben elengedhetetlen.
Felhívjuk figyelmét, hogy az esemény díjmentes, de a jelentkezéseket a regisztráció sorrendjében fogadjuk, ezért érdemes minél hamarabb regisztrálni.
Amennyiben betelnek a helyek, pótalkalmat hirdetünk.
A regisztráció lezárult.
A workshopon a résztvevők által és a tréner által hozott eseteket dolgozzuk fel, mely esetek a delegálás, motiválás, bizalom, csoportdinamika, kommunikáció kérdéseit vetik majd fel. A válaszokat maguk a résztvevők hozzák, így biztosak lehetünk benne, hogy ezek színesek és sokfélék lesznek.