HR-esek figyelem! DFT Koncepciók Könyve

A könyv a DFT tréneri, fejlesztői munkája során kifejlesztett (és kisebb részben átvett) koncepciókat mutatja be röviden és lényegre törően. Az írók és a szerkesztő szándéka megegyezik abban, hogy kézikönyvet adjunk közre partnereink valamint az érdeklődők számára. Az itt bemutatott koncepciók a munkánk esszenciáját tartalmazzák: alapot jelentenek a közös munkához, a közös fogalomrendszer használatához, az azonos értékszemlélet kialakításához. A koncepciók, fogalmak és definíciók az elmúlt tizenöt évben születtek, alakultak, fejlődtek. A szerzők olyan munkaszervezetet álmodtak, ahol a vezetés nem befejezhető mű, ahol a munkatársak értik a közösségi felelősségvállalás fogalmát, és megállapodáskötési, javaslattételi kultúrában dolgoznak.
A kiadványt most térítésmentesen megküldjük postán minden HR munkakörben dolgozó érdeklődőnek, nem kell mást tennie, csak megadnia adatait.
A könyvet kézikönyvnek szánjuk, így érdemes a benne szereplő modellekkel, koncepciókkal fokozatosan megismerkedni. Az egyes modelleknél egy-egy összefoglaló mondat után szerepelnek az adott modellre vonatkozó legfontosabb információk, illetve a kapcsolódó fogalmak. A szöveg és az ábra együttesen mutat be egy-egy koncepciót, elválaszthatatlan egységet alkotnak. A könyv végén abc sorrendben szerepelnek a legfontosabb fogalmak definíciói, ezek szótárszerűen a modellektől függetlenül is használhatóak. A kötet végén a bemutatott koncepciók abc rendben történő felsorolása is segíti a tájékozódást.
Tartsuk mindig a kezünk ügyében, bármikor szükség lehet rá!
Kérjük a munkaszervezeten belüli beosztását pontosan adja meg, mert a kiadványt kizárólag HR területen dolgozóknak tudjuk térítésmentesen biztosítani.